Józsefvárosi Gazdálkodási
Központ Zrt.
Józsefváros újjáépül Józsefváros címer Akadálymentes oldal

Lakossági tájékoztatók

Letölthető dokumentumok

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 15. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 14. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 13. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 12. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 11. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 10. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 9. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 8. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Hetente egyszer (szerdánként) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk.

A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 7. hét (2024.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 6. hét (2024.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 5. hét (2024.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 4. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 3. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 1. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2. hét (2024.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 53. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Hetente egyszer (szerdánként) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk.

A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 52. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 51. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 50. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 49. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 48. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 47. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 46. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 45. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 44. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 43. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 42. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 41. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 40. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 38. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 37. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Hetente egyszer (szerdánként) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk.

A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 36. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 35. hét (2023.)

A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki..

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 34. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. Munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat.

Hetente egyszer (szerdánként) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk.

A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi feladatokon felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 33. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. 

A munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Fenti feladatokon túl, nagy hangsúlyt fektetünk a kerületi út- és járdaszakaszok, terek, parkok, játszóterek és a kutyafuttatók fertőtlenítésére. Hetente egyszer (szerdánként) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk. A fertőtlenítés hatékony feladatvégrehajtás érdekében kérjük a lakosság közreműködését és megértését.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 31. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. 

A munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Fenti feladatokon túl, nagy hangsúlyt fektetünk a kerületi út- és járdaszakaszok, terek, parkok, játszóterek és a kutyafuttatók fertőtlenítésére. Hetente egyszer (szerdánként) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk. A fertőtlenítés hatékony feladatvégrehajtás érdekében kérjük a lakosság közreműködését és megértését.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 30. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 29. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 28. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 27. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 26. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 25. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 24. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 23. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 22. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 21. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 20. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 19. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 18. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 17. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. 

A munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 16. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a Budapest VIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. 

A munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, meghatározott napokon fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 15. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 14. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 13. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 12. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. 

A munkavállalóink – a hét összes napján – kézi erővel takarítják, fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 11. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 10. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel – a hét összes napján – takarítják, fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 9. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. 
A munkavállalóink kézi erővel – a hét összes napján – takarítják, fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 8. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel – a hét összes napján – takarítják, fertőtlenítik a közterületeket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 7. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 6. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 5. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 4. hét (2023.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 3. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 1. hét (2023.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 52. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 51. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 50. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 49. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 48. hét (2022.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. 

A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 47. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 46. hét (2022.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hozunk rendbe. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 45. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 44. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 43. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 42. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 41. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 40. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 39. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 38. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 37. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 36. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 35. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 34. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 33. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 32. hét (2022.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 31. hét (2022.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felül, olykor ad-hoc felmerülő kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Fenti feladatokon túl, nagy hangsúlyt fektetünk a kerület út- és járdaszakaszainak, tereinek, parkjainak, játszótereinek és a kutyafuttatók fertőtlenítésére is különös tekintettel a jelenlegi pandémiás helyzetre. Hetente kétszer (kedd, csütörtök) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) 

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 30. hét (2022.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 29. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 28. hét (2022.)

Közterületek takarításának terve, 2022. április 4-től

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 27. hét (2022.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 26. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 25. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 24. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 23. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 22. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 21. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 20. hét (2022.)

Fenti feladatokon túl, nagy hangsúlyt fektetünk a kerület út- és járdaszakaszainak, tereinek, parkjainak, játszótereinek és a kutyafuttatók fertőtlenítésére is különös tekintettel a jelenlegi pandémiás helyzetre. Hetente kétszer (kedd, csütörtök) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 19. hét (2022.)

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 18. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 17. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 16. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 15. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 14. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 13. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 12. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 11. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 10. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 08. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 07. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 06. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 05. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 04. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 03. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 02. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 01. hét (2022.)

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 50. hét

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 49. hét

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére, tisztán tartására. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-két teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 48. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 47. hét

Fenti feladatokon túl nagy hangsúlyt fektetünk a kerület út- és járdaszakaszainak, tereinek, parkjainak, játszótereinek és a kutyafuttatók fertőtlenítésére is különös tekintettel a jelenlegi pandémiás helyzetre. Hetente kétszer (kedd, csütörtök) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 46. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 45. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 44. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 43. hét

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 42. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 41. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 40. hét

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki. Fenti feladatokon túl nagy hangsúlyt fektetünk a kerület út- és járdaszakaszainak, tereinek, parkjainak, játszótereinek és a kutyafuttatók fertőtlenítésére is különös tekintettel a jelenlegi pandémiás helyzetre. Hetente kétszer (kedd, csütörtök) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 39. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 38. hét

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Fenti feladatokon túl nagy hangsúlyt fektetünk a kerület út- és járdaszakaszainak, tereinek, parkjainak, játszótereinek és a kutyafuttatók fertőtlenítésére is különös tekintettel a jelenlegi pandémiás helyzetre. Hetente kétszer (kedd, csütörtök) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 37. hét

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 36. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 35. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 34. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 33. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 32. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 29. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 28. hét

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is végrehajtjuk, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Fenti feladatokon túl nagy hangsúlyt fektetünk a kerület út- és járdaszakaszainak, tereinek, parkjainak, játszótereinek és a kutyafuttatók fertőtlenítésére is különös tekintettel a jelenlegi pandémiás helyzetre. Hetente kétszer (kedd, csütörtök) fertőtlenítjük a kerületben található valamennyi játszóeszközt, valamint a kutyafuttatók fertőtlenítését is hetente egyszer (csütörtöki napokon) végrehajtjuk.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 27. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 26. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 25. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 24. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 23. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 22. hét

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Az őszi időszakban ezen tevékenység leginkább a lombszedési feladatokat teszi ki. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 21. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 20. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 19. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 18. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 17. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 16. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 15. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 14. hét

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 8. hét

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 9-10-11-12 heti

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2021.04.09.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Az őszi időszakban ezen tevékenység leginkább a lombszedési feladatokat teszi ki. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2021.02.23.

Takarítási és fertőtlenítési tevékenység, 2021.02.19.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. Ezt a tény erősíti meg az, hogy a munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2021.02.16.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Az őszi időszakban ezen tevékenység leginkább a lombszedési feladatokat teszi ki. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2021.02.10.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2021.02.01.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2021.01.26.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2021.01.18.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2021.01.12.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.12.21.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.12.14.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.12.09.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.11.23.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.11.16.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.11.11.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.11.03.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.10.20.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.10.13.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.09.21.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.09.17.

Takarítási és fertőtlenítési tevékenység, lakossági tájékoztató, 2020.09.08.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. Ezt a tény erősíti meg az, hogy a munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. Jelenleg a tisztítási tevékenységet 2 db önjáró takarítógép nagynyomású mosó adapterrel és 2 db tehergépjárműre szerelt nagynyomásó mosó berendezéssel napi rendszerességgel két műszakban hajtjuk végre. A Józsefváros tulajdonában lévő közterületek fertőtlenítésén túl kiemelt figyelmet fordítunk a bölcsődék, óvodák és iskolák előtti járdaszakaszok, valamint a gyógyszertárak, élelmiszerboltok, piacok, idősotthonok, és hajléktalanszállók előtti járdaszakaszok fertőtlenítésére is. A gépi takarítás, fertőtlenítési tevékenységén túl a kézi takarítás rendszeressége a korábban megszokottak szerint történik, ami azt jelenti, hogy munkatársaink Józsefváros valamennyi útszakaszait a tereket és a parkokat is rendszeresen takarítják, illetve ürítik a közterületi szemetes edényeket is. Ez azt jelenti, hogy munkatársaink heti rendszerességgel továbbra is ellátják a takarítási és hulladékgyűjtő edények ürítési feladatait.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.09.08.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Losonci téri játszótéren lévő illemhelyek megnyitása

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020.09.02.-án a Horváth Mihály téri és a Losonci téri játszótéren kihelyezett automata illemhelyek megnyitásra kerülnek. Az illemhelyek használatba vétele, a közművekkel való ellátása megtörtént, így a lakosság szeptember 2.-től használhatja az illemhelyeket.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.09.02.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.08.27.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.08.19.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.08.05.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A Kertészeti iroda dolgozói folyamatosan elvégzik a szükséges időszerű munkálatokat (fűnyírás, metszés, gyomlálás), a Karbantaróink ütemterv szerint elvégzik az állagmegóvási műveleteket és javítják az esetleges károkat az utcabútorokban, eszközökben, játszótéri játékokban, illetve felügyelik és karbantartják a kerületi vízinfrastruktúrát. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.07.27.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.07.23.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.07.14.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.07.07.

Horváth Mihály téri fakivágás, lakossági tájékoztató, 2020.07.06.

Sajnálatos módon 2020. június 26.-án a Horváth Mihály tér 11. számnál ki kellett vágnunk egy balesetveszélyessé vált japán akácot. Sokak szerint fagyilkosság történt, melyet a kivágott tuskóra fel is firkáltak. Az igazság ellenben az, hogy ha nem észleljük, és intézkedünk azonnal, szakértői vélemények alapján a hétvégén leszakadt volna a teljes koronája a fának, ami súlyos károkkal járt volna. A Városüzemeltetési igazgatóság kiemelt feladatként kezeli a Józsefváros területén lévő fákat. Reményeink szerint ez év végére elkészül Józsefváros valamennyi fára vonatkozó fakataszterünk, mely pontos képet ad a mintegy 3800 db fa állapotáról.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.07.01.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.06.19.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.06.15.

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.06.08.

Takarítási és fertőtlenítési tevékenység, 2020.06.08.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. Ezt a tény erősíti meg az, hogy a munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. Jelenleg a tisztítási tevékenységet 2 db önjáró takarítógép nagynyomású mosó adapterrel és 2 db tehergépjárműre szerelt nagynyomásó mosó berendezéssel napi rendszerességgel két műszakban hajtjuk végre.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.06.02.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.05.25.

Takarítási és fertőtlenítési tevékenység, 2020.05.21.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. Ezt a tény erősíti meg az, hogy a munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.05.18.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és fertőtlenítési tevékenység, 2020.05.18.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. Ezt a tény erősíti meg az, hogy a munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. Jelenleg a tisztítási tevékenységet 2 db önjáró takarítógép nagynyomású mosó adapterrel és 2 db tehergépjárműre szerelt nagynyomásó mosó berendezéssel napi rendszerességgel két műszakban hajtjuk végre.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.05.11.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. A fenti tevékenységeken túl a parkok, terek, játszóterek teljes rendbetételét is tervezzük végrehajtani, ami azt jelenti, hogy egy héten egy-három teret az irodáink összefogásával közösen hajtunk végre. Ezen feladatok a napi tevékenységeken felüli kertészeti, takarítási és a felmerülő karbantartási tevékenységeket teszik ki.

Letöltés

Takarítási és fertőtlenítési tevékenység, 2020.05.11.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. Ezt a tény erősíti meg az, hogy a munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük. Jelenleg a fertőtlenítő tevékenységet 2 db önjáró takarítógép nagynyomású mosó adapterrel és 2 db tehergépjárműre szerelt nagynyomásó mosó berendezéssel napi rendszerességgel két műszakban hajtjuk végre.

Letöltés

Takarítási és parkgondozási beszámoló, 2020.05.04.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan fokozott hangsúlyt fektet a közterületek takarítására, fertőtlenítésére. A munkavállalóink kézi erővel a hét összes napján takarítják, fertőtlenítik a közterületeinket, a járdaszakaszokat, az utcabútorokat, melyen felül a járvány következményeinek enyhítésére az összes gépi erőnket is bevetjük.

Letöltés

Takarítási és fertőtlenítési tevékenység, 2020.04.30.