Gallyazás Nagy Fuvaros és a Delej utcában is!

Ősszel is rendszeresen folytatjuk a kerület fáinak gallyazását. Fontos a forró nyári szárazság és nagy esőzések után is, a beteg és elszáradt növényi részek eltávolítása, a korona formájának folyamatos alakítása, hogy ne nőjenek rá az épületekre, a köztéri lámpákra. Ez azért is fontos, hogy az épületekben ne keletkezzen anyagi kár, a közvilágítás zavartalan legyen, és a fák se sérüljenek meg. A kertészet munkatársai a veszélyes ágakat eltávolítják, a fa koronájának legalsó ágait eltávolítják, hogy a korona alja magasabbra kerüljön. Ennek célja, hogy a fa alatt a gyalogos, a kerékpáros és gépjármű forgalom, illetve a parkolás zavartalan legyen illetve, hogy ne szakadjon rá senkire és semmire, így csökkentve az élet és vagyonvédelmi kockázatot.
A gallyazás a kerületben általában mindig csütörtökön 8-14h között történik, aminek pontos helyszínéről és időpontjáról rendszeresen tájékoztatjuk a lakosságot.
Köszönjük a Tisztelt Lakók megértését és együttműködését, amihez nélkülözhetetlen, hogy a megjelölt időpontban ne parkoljanak az adott úton és utca kijelölt szakaszán, segítsék kollégáink munkáját.
Városüzemeltetési Igazgatóság
Kertészeti Iroda