Józsefváros fái

Józsefváros fái

Május végén Fakataszter felmérés kezdődik Józsefvárosban vagyis azt is mondhatnánk, hogy leltározzuk a nyolcadik kerület fáit. A munkafolyamat május 30-án csütörtökön kezdődik és a következő hetekben (hónapokban) a több, mint 5300 fát egyesével számoljuk és vizsgáljuk, majd egy-egy bilétával látjuk el. Az időjárási tényezők gyakran lassítják ezt a nagyon alapos és körültekintést igénylő munkát, így nehéz megmondani, hogy pontosan meddig tart majd a felmérés. Egy biztos, a kerület lakói a következő napoktól gyakran láthatják majd a fák körül, a méregető, akár létrán is dolgozó szakértő kollégákat. 

De mi is az a Fakataszter? 

A Magyar Faápolók Egyesületének meghatározása szerint, a kataszter minden faállomány tervezéssel és kivitelezéssel kapcsolatos munka alapja. Az önkormányzatok számára jogszabály írja elő az elkészítését. Elektronikus formában (szoftver segítségével) létrehozott és vezetett fakataszter már pillanatok alatt képes a felmért fák között többféle kategóriában szűrést végezni. Lehetőség nyílik arra, hogy akár csak az egyes fafajokat jelenítsünk meg, vagy csupán bizonyos méretű fákat lássunk.

Segítéségével ellenőrizhető, hogy a kiválasztott fa milyen állapotban van, milyen fa-fajba tartozik, milyen beavatkozásokat célszerű azokon elvégezni.

Ha bármilyen változás történik az állományban, akár egy fa kivágásra, vagy épp metszésre kerül, esetleg újat ültetünk, azonnal kiegészíthető, javítható az adattár.

A hivatalos definíciók szerint, a „Fakataszter egy leltár, ami tartalmazza, a felvételezett fák mennyiségét, helyét, fajtáját, legfontosabb méreteit, állapotát, környezetét”. 

Tehát a Fakataszter óriási segítség a kerület Kertészeti Irodájának is, hiszen lehetővé teszi: a naprakész faállomány nyilvántartást, segítséget ad a fenntartási munkálatok tervezéshez, lehetővé teszi a fákkal történt beavatkozások, események, egyéb dokumentumok rögzítését és naplózását és a benne rögzített adatok alapján naprakészen, egyszerűen elvégezhető a faérték-számítás is. 

Mindezeket figyelembevéve, talán érdemes ezentúl a sok-sok zöld lombos fát látva arra gondolni, hogy micsoda természeti gazdagságban élhetnek Józsefváros lakói. 

Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. 

Városüzemeltetési Igazgatóság