Madárbarát tanösvény

Ahogy azt a kerület lakói már bizonyára tapasztalták, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel való szakmai egyeztetés és együttműködés keretében két helyszínen, a Szenes Iván téren és a Teleki László téren is Madárbarát tanösvényt alakítottunk ki, ami a 2023-as Részvételi Költségvetés egyik nyertes ötletéből valósult meg.  

Mi a célja a tanösvényeknek?

A Madárbarát mintakert tanösvény célja, hogy a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt érdekes és szemléletes módon mutassa be a leggyakoribb Madárbarát kerti eszközöket és az ezekkel védhető madár- és egyéb állatfajokat. Fontos a biológiai sokféleség fokozása és hogy az itt élő fajok minél teljesebb létszámban, minél kedvezőbb környezetben élhessenek a területen.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Kertészeti irodájának munkatársai, az új „önetető” madáretetőkbe – figyelve a madarak jelenlétét és táplálékuk fogyását – heti rendszerességgel kb. 6-8 kg napraforgót és kevert magvakat helyeznek ki.

Vigyázzunk az általában itt előforduló Meggyvágó, Kék cinege, Zöldike, Fenyőpinty kismadarakra!

Városüzemeltetési Igazgatóság

Kertészeti Iroda