Új fák, a Zöld Józsefvárosért

Új fák, a Zöld Józsefvárosért

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Kertészeti irodájának munkatársai az elmúlt hetekben – az időjárási viszonyokhoz igazodva – a kerület fásítási programján dolgoztak, a zöldebb, a frissebb Józsefvárosért. Pólyán József „főkertész” és csapata, 120 fát ültetett el többek között, az Asztalos Sándor út, Benyovszky Móric, Bíró Lajos, Diószegi Sámuel, Jázmin, Salgótarjáni, József, Tömő, Törökbecse, Vajda Péter és Villám utcákban, valamint a Kálvária, Koltói Anna, Szenes Iván, Teleki tér és parkokban. Ahogy azt megtudtuk a kertészet vezetőjétől, az elültetett fák – pl. Juhar, Hárs, Ostorfa vagy épp a Díszcseresznyék olyan, a kerület arculatához is igazodó, jellemző, „várostűrő” gyorsan növekedő fák, amiknek szépségében, akár már tavasszal például a virágba boruló Teleki téren is gyönyörködhetnek majd a kerület lakói. Ahhoz, hogy a fák – nem csak az újonnan ültetettek! – egészségesek maradjanak az időjárási körülmények figyelembevételén túl, a lakosság segítségére is szükség van. Kérjük, hogy ne locsolják felmosó vízzel, vegyszeres folyadékkal, alkohollal a fákat, illetve sokat segítene általánosságban a fák élettartamán -és ebben a kutyatartók segítségét is kérjük -, ha semmilyen vizeletet és ürüléket nem kapna a fa törzse és gyökere – mondta el a szakember. A tervek szerint, még 2023 tavaszán és őszén is folytatódik a nyolcadik kerület „zöldítési” programja. A JGK Kertészetének, kb 5300 közterületen lévő fa van a felügyelete alatt, ami a faápolási munkákat, folyamatos gondozást és állományjavítást is jelenti az év minden időszakában.